Itt tartunk: feljelentik azt, aki segített

A fábiánsebestyéni önkormányzat feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, mivel “valaki” lesmirglizte és újrafestette a játszótéren a játékok faelemeit, és friss homokkal töltötte fel a homokozót.

A település polgármestere és képviselőtestülete bűncselekményt emleget, mivel nem lett bevizsgáltatva sem a homok, sem a festék. Teszik ezt annak ellenére, hogy a “valaki”, egy önként társadalmi munkát vállaló helyi lakos, ott ül közöttük a testületi üléseken. Ugyanis képviselő.

Csak ő egy kicsit másként gondolkodik, mint a többiek.

Nem csak beszél, hanem cselekszik. Nem akarja, hogy újabb szálkák menjenek a kislánya kezébe, és nem szeretné, ha ürülékkel szennyezett homokban játszanának a kicsik. Ezért homokot hozatott, lesmirglizte a fajátékokat, majd lefestette azokat, és a padra ülőkét készíttetett. Szabadidejében, saját költségén.

A gyerekek örültek, a többi szülő nagyon hálás volt, sőt felajánlották a segítségüket is, hisz van még két másik játszótér, amire szintén ráférne egy kis javítgatás. Ám a képviselőtársak és a polgármester felháborodott. A soron következő testületi ülésen napirendre vették a “garázdaságot”. Bálint Róbert önkormányzati képviselő bevallotta, hogy ő volt a tettes, és elmondta miért csinálta. Erre a képviselőtestület megszavazta, hogy rendőrségi feljelentést tesznek, mivel nem kért engedélyt, hogy “az önkormányzat vagyonához nyúljon.

A Délmagyar.hu tudósítójának Bálint Róbert így foglalta össze a történetet:

“Kislányommal gyakran járunk a játszótérre. A sportpálya melletti a kedvencünk. Pénzt és munkát áldoztam rá, hogy szebb és biztonságosabb legyen. Nem gondoltam, hogy ezért most járkálhatok a rendőrségre.”

Nem gondolnánk, hogy komoly büntetést szabna ki a rendőrség, és az sem valószínű, hogy köteleznék az elkövetőt a korábbi állapot visszaállítására. VISZONT: az egész eljárás, az emberi hozzáállás maradandó sebeket ejtett nem csak a renitens képviselőben, hanem mindenkiben, aki hall erről az esetről. Ugyanis nagyon egyértelmű az üzenet: ne foglalkozz semmivel, ne akarj megoldani semmit, s..arjál bele az egészbe!

Pedig segíteni jó. Jót tenni jó. Sokak számára ez belülről fakadó késztetés, aminek örülni kellene. Csakhogy ez a politikusokat kimondhatatlanul zavarja. Tűzzel-vassal kell irtani mindent, ami a civilségről szól. El kellene gondolkodni rajta: miért is?

SOROS GYÖRGY 88 ÉVES! SOK PÉNZT KÍVÁNUNK NEKI!

Ezúton köszöntjük Soros Györgyöt a válságokozó spekulánst, aki a világban sok pénzügyi támadást intézett nemzeti fizetőeszközök, és vállalatok ellen. Üdvözöljük az adakozásait, amivel napjainkra mindent-de-mindent jóvá tett! Soros György, a híres bankár a világ VEZETŐ DEMOKRATÁJA, akit a jobbító szándék vezérel, hiszen a bankárok nem okozzák, hanem megoldják a világ problémáit! Isten éltesse őt sokáig, – habár ez a keresztényi szófordulat nem igazán lenne ínyére a megfeszített Jézusnak, aki kizavarta a pénzváltókat a templomból – de hát nem mondhatjuk másképpen!

Soros György egy különösen tehetséges nagybani spekuláns pénzmogul, aki vagyonát önerejéből szerezte (!), többek között a tehetségtelenebb, felkészületlenebb, kisebb tőkével rendelkező kisrészvényesek szegényítésével, illetve nemzetállamok megkárosításával, de ez a lehetőség bárkinek rendelkezésére áll! Soros Györgyöt csak az irigyek, és a nacionalisták utasítják el! Határozottan vissza kell utasítani, hogy Soros György negatív személyiség, mert nem követett el törvénytelenséget mikor Délkelet-Ázsiában pénzügyi válságot okozott, vagy mikor az angol fontot leértékelésre kényszerítette!

Mondjuk ki: Soros György a jövő emberiségének dicsőséges ÚJ prototípusa, egy olyan internacionalista liberális bankár, aki már nem a termelés és előállítás kissé “ósdi” és “avíttas” szektorának idolja, hanem egy magasabb szintet képvisel: a tisztán pénzügyi típusú emberi civilizáció első és meghatározó alakja!

Sok boldog születésnapot, és rengeteg pénzt kívánunk neki!

AZ USA / EU VÁMHÁBORÚRÓL: A VÁM = RABLÁS

Nem egyszerű rablás, mint általában az adó, hanem a helyi fogyasztók ÉS a külföldi nagyvállalatok együttes kirablása. Ki lesznek rabolva a helyi vásárlók, akik megnövekedett áron és magasabb áfával kénytelenek vásárolni, és ki lesznek rabolva a külföldi tőkések, akik árleszállításra, fejlesztésre kényszerülhetnek. Le kell szögezni: ha az import termékek ára nő, akkor a helyi jólét szinten tartásához növelni kellene a béreket, de ilyesmivel a politikusok sosem “vacakolnak”.

De mégis mennyiben más ez a jelenlegi csatározás az USA és az EU között, mint hajdanában a vámháború lehetett? Régen a vám a helyi költségvetésbe folyt be, és vissza lehetett kompenzálni bizonyos területeken, pl. akár növelni lehetett a minimálbért, javítani a szociális ellátást, fejleszteni az ipart. Ez a jelenlegi vám viszont az EU KASSZÁJÁBA folyik be, tehát mintegy harmadik tényező a haszonélvező. Ki van rabolva a nemzetállami fogyasztó a megnőtt ár miatt, ki van rabolva a “külföldi” előállító tőkés, mert “részben” osztozik az eu-s technokráciával az eladási árban, és a vámbevétel az UNIÓ költségvetését emeli. Kissé nyersen összegezve az eljárást nevezhetnénk akár az UNIÓ-s technokrácia önsegélyezésének is. Így legalábbis nem kell a nemzetállamoknál kuncsorogni a finanszírozás növelése érdekében, hiszen ezt megoldhatják a vámmal akár saját maguk is.

A POLITIKUS ZAKLATÁSA IS BÜNTETHETŐ LESZ?

A törvény: “(3) Aki a zaklatást d) hivatalos személy sérelmére, hivatali tevékenységével össze nem egyeztethető helyen vagy időben követi el, az két … vagy három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

A zaklatás egyébként: rendszeres/tartós, esetleg fenyegető jellegű HÁBORGATÁS. A zaklató megtámadja az alany pl. bőrszínét, nemét, hovatartozását, politikai beállítottságát, anyai/apai jogot, tulajdonhoz való jogát, stb, illetve sérülhet az önrendelkezéshez való jog, és a MAGÁNSZFÉRA.

A törvény különös KAKUKKTOJÁS a konzervatív kormányzat részéről. Ugyanis szigorú értelmezés szerint úgy tűnik, hogy a politikust immáron szabad hivatali tevékenységével összefüggésben hivatalában zaklatni.

A törvény másik értelmezése már aggályosabb, ha azt vizsgáljuk, hogy a politikus kilép az irodájából, és történetesen az utcán közlekedik, – tehát “hivatali tevékenységével össze nem egyeztethető helyen” tartózkodik – akkor már esetleg két-három ELUTASÍTOTT riporteri megkeresést követően az ellenzéki sajtó munkatársa bekasztlizható, esetleg eljárásba vonható az a médium, ahol ő dolgozik. Vajon ha ugyanaz a médium egymást követő napokon a politikust “ugyanazzal” a kérdéssel tartóztatja fel az utcán, akkor ez a “magánszféra sérelme” értelmében büntethető lesz?

AZ AUTÓSOK KIRABLÁSA

Persze a cím nem pontos, mert bár az állam többszörösen kirabolja az autósokat, de pl. az értékcsökkenés esetén inkább “kirablódást” kellene mondani – ugyanis a “piaci” értékvesztés mögött nincsenek kezüket dörzsölgető haszonélvezők. Az autósok leglényegesebb költsége az értékvesztés, ami kis új Golf esetén havi 50 ezer forint, nagy Audi esetén havi 100 ezer, ami viszont egy TUDATOS VÁSÁRLÓNAK nem tétel – mert nem akar megszabadulni az autójától, tehát nem számít neki mennyiért tudná ELADNI a járművét.
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
ÁLLAMI KIRABLÁSI FORMÁK:

1. A havi átlagosan 20 ezer forintos benzinköltség 70%-a az államkincstárba áramlik, ennyi a beszerzéshez képest az adórésze.
2. Jelzésértékű hogy a 80 ezer forintos átírásnál a rablóállam un. vagyonszerzési illetéket is felszámol átlagosan 50 ezer forint összegben az adminisztráció felett, és még szerencse, hogy ezt a költséget újsütetű vagyontárgyakra (tv-kre, bútorokra..) nem akarja kivetni.
3. A havi átlag 1000 Ft-os gépjármű adó tisztán folyik az államhoz.
4. A havi bontásban 1500 Ft-ra tehető kötelező műszaki fele megy a költségvetésbe. (évi 16 ezer)
5. A parkolás egy különös rablási forma, amiben a MAGÁNCÉG állami területet ad bizonyos időre bérbe, melyet különben az adófizetők pénzéből építettek. Az adófizető kifizeti az aszfaltozást, és járda kialakítását, majd kifizeti a “rajta tartózkodást” is.
6. A szervizdíjak legalább havi 8-10 ezer forintra tehetők, nyilván ez a szervizben teherként megjelenő adók és járulékok révén jelentős bevételt okoz az államnak – esetleg jelöljük meg a minimum 3 ezer forintot.
(a soron következőt senki sem említi, ami így kicsit bizarr elképzelésnek tűnik.)
7. Ha TUDATOS VÁSÁRLÓK vagyunk, és élethosszig használnánk az autónkat, akkor valóban ne számoljunk piaci értékcsökkenést, viszont a vásárlási összeget, pl. 1,5 millió forintot osszuk el 30 évre, azaz 360 hónapra. Így potom 4.000 Ft havi költséget jelent az autónk. Ha 4,5 millióért vettük újonnan a járművet, akkor is csak 12.000 Ft lesz a leosztott költség, és NEM 50.000 Ft piaci értékcsökkenés.

ÖSSZESÍTÉS:
Értékcsökkenéssel egy autó átlagosan 90 ezer forintba kerül, de anélkül 40 ezerbe, amiből 30 ezer az államhoz folydogál. Csakhogy nem látható előre egy autó esetén, hogy “leszakad-e a szétrozsdásodott alváz” 20 vagy 30 év múlva, tehát kiderülhet, hogy hiába voltunk tudatosak, nem “megtartható” az autó, és vásárolni kell egy “korazonos” nem teljesen “roncsot”.
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

(kisbetűs megjegyzés:)

A TÖKÉLETES AUTÓVÁSÁRLÓ
Ha maximálisan tudatosak lennénk, és érzéketlenséget mutatnánk az autóbrandekkel kapcsolatban, akkor természetesen az autót a HASZNÁLATI ÉRTÉKÉN akarnánk megfizetni, tehát helyváltoztató eszközként szemlélnénk. Ha egy személyautó 3,5 millióból kivitelezhető, ami alkalmas a városi és városok közötti közlekedésre, akkor az efeletti összeg PÉNZKIDOBÁSNAK számítana.

KIHASZNÁLTSÁG
Olyan szempontokat helyeznénk előtérbe, hogyha egy autó átlagosan 2 órát volna használatban, akkor az ébrenlétnek egynyolcadában élvezzük a szolgáltatásait, és ez az időszakasz árazódna be a kényelem tekintetében – amit otthonunk kényelmével szembeállítva tennénk mérlegre. Egy tökéletesen tudatos világban sportautója sportolónak lenne, amit zárt útszakaszokon használhatna, így közúti közlekedésre nem gyártanánk extra teljesítményű autókat. Ha nem kellenek nagy teljesítményű autók, akkor szükségtelen “ötszáz” robbanómotor típust gyártani, elegendő lehet 10-20-féle.

KÖZJÓSZÁG
Ha az autó “közjószág” lenne és önvezető rendszert is tartalmazna, akkor míg a munkahelyünkön tartózkodunk járművünk taxiként működhetne, és kitermelhetné a költségei egy részét. Ha egy személyautó egyben termelőeszköz is, akkor ebbe mások is beruházhatnának, amivel csökkenhetnének az autóárak, sőt talán a belvárosi forgalom is enyhülne. Ha így gondolkodunk, akkor a BRANDING, a márkákért rajongás olyan, mint a politikai megosztottság, csak történetesen a piacon… Az állam mellet a “branding” az, ami kirabol minket.

KÖZGAZDASÁGI ANEKDOTA 2: Pénz és kamat a lakatlan szigeten

Egyre gyakrabban olvashatunk a kamatok és pénzmennyiség növekedés problémáiról, és valóban ijesztő módon „lazítja” a pénzt a monetáris rendszer, ami nyilvánvalóan valakinek előbb vagy utóbb visszafizetési kötelezettséget okoz. A hivatalosan számontartott pénz mennyisége exponenciálisan nő, csak éppen mi bérből és fizetésből élők ezt nem érzékeljük megtakarításainknál – már ha van megtakarításunk. A pénzáramok és felhalmozódások vizsgálata egyre égetőbbnek tűnik, erre szolgál következő példánk.
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
A LAKATLAN SZIGET
Képzeljünk el egy lakatlan szigetet, ahol 10-en szenvedtek hajótörést. Minden hajótörött zsebében 1000 dínár volt, és a hajótöröttek úgy döntenek, hogy civilizáltan fognak élni, és a hozott pénzt használni fogják az egymás közötti cserénél.
Egyikük viszont úgy dönt, hogy nem költi el a szerény éves szükségleteire az 1000 dínárt, hanem megtakarítja a 20%-át. Némi számolgatást követően arra jut, hogyha nem jutnak haza öt év múlva, és ő változatlanul 200 dínárt takarít meg egy évben, akkor öt év után lesz +1000 dínár rendelkezésre álló pénzvagyona. Eltelik az öt év, és a megtakarító kigondolja, hogy kamatért kölcsönadja a félrerakott pénzt évi 10%-os kamatra, és van is érdeklődés erre a szolgáltatásra. Vajon ennek az újításnak mi lesz az eredménye?
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
Ha osztunk és szorzunk olyan eredményre jutunk, hogy ha a megtakarító csak ezt az eredeti megtakarítását adja kölcsön a kamatnövekményekkel együtt, akkor 18 év után a pénzmennyiség felével fog rendelkezni, ami fizetési nehézségeket okozhat a közösségnek. 25 év múlva viszont az árucsere teljesen ellehetetlenülne, mert az összes pénz a megtakarító birtokába kerülne. Hogyha nem csupán a kezdő 1000 dínárt kölcsönzi ki, hanem fenntartja alacsony fogyasztását, és minden évben további 200 dínárt is hozzátesz felhalmozott pénzvagyonához amit szintén kikölcsönöz, akkor jóval hamarabb összeomlik a sziget gazdasága, már a 11-edik évben az árucsere alapját adó pénz fele a birtokában lesz, és a 16-odik évben az összes pénz az ő birtokába megy át. Ebben a szélsőséges esetben nem egyszerűen „ellenőrzi a fogyasztást”, hanem minden fogyasztáshoz szükséges pénz használata esetén aki FOGYASZTANI AKAR, az is kénytelen lenne kamatot fizetni. Ha bekövetkezne ez a szélsőséges állapot, akkor megszűnik a szigeten a pénz „közjószág” feladata.
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
Milyen FEJLEMÉNYEI lehetnek egy ilyen helyzetnek?

Eleinte a szigeten pénzért vásárlók a „közjószág pénz” használatáért váltót kell kiállítsanak a tartozásról, ami persze ideig-óráig működhet is, viszont csakhamar rájönnek, hogy a semmiért fizettetnének velük kamatot, tehát nincs szolgáltatás a növekedő váltótartozás mögött. A szigeten élőknek érdekében állhat végrehajtani egy „pénzügyi innovációt”, mikoris áttérnek egy másik csereegyenértékre, pl. korlátozottan rendelkezésre álló „kagylópénzre”, amivel felfüggesztik a szigeten a dínárban való cserét. Egyszóval „leírják” az irracionális, és terhes (váltókban megjelenő) dínár adósságot.
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
A kérdés csak az, hogy a jelenlegi világgazdaság csereeszközei is erre a sorsra jutnak-e, vagy valami másféle innováció oldja meg a problémákat?

KÖZGAZDASÁGI ANEKDOTA – A pénz körforgása

A gazdaságok rendbetétele rendszeresen napirenden van a sajtóban, és most tekintsünk el attól, hogy a „gazdaság” egy elvont fogalom, és eleve problémás „gazdaságokat” rendbe tenni, hogy ezzel az adófizetőket egyre súlyosabb helyzetbe hajszoljuk a rájuk tett újabb adósságok révén. A politikusok mindig “korlátolt felelősségű” bankokat mentenek, és nem “valódi felelősségű” természetes személyeket.

De az anekdota… A cirkuszban az idomár talált egy 1000 „rúpiást”. Pont ekkora összeggel tartozott az akrobatának, akitől 20%-ra kölcsönkért, és megörült, hogy így megmenekülhet a későbbi kamatfizetésről. Felkereste, és a kezébe nyomta. Megörült az akrobata, mert ő is egy ilyen összeggel, ugyanilyen kamat szerint tartozott a zsonglőrnek, megkereste hát, és kinullázta a tartozását. A zsonglőr viszont pont ugyanennyi rúpiával volt adós a bohócnak, ugyanilyen kamat mellett, tehát most megadhatta a tartozást. A bohócnak fülig kerekedett a szája, mert ő az IDOMÁRNAK tartozott ezzel az összeggel és 20%-os kamat mellett, amit megkönnyebbülve adott át.

A „talált” pénz tehát körbejárt, és lényegében EGY ÖSSZEG törlesztette mindenki adósságát. Ráadásul úgy törlesztette, hogy a körforgásban egyben megjelent 1000 egység pénz. A korábbi nagy összegű körbetartozás mindenki kockázatát növelte, ez is elpárolgott, hiszen ha a bármelyikük fizetésképtelenné válik, akkor valamennyien fizetésképtelenné válhatnak.

De vajon miért nem alkalmazható a fenti „elszámolás” a gyakorlatban? Sajnálatos módon a cirkuszi példában szereplő „talált pénz” a valóságban nem létezhet, mert minden forgalomba kerülő „legális” fizetőeszköz eleve adósságként kerül a körforgásba. A jelenlegi „betegeskedő” kapitalista monetáris pénzrendszerben ez az egyszerű megoldás „rendszeren kívüli” lenne.

AZ ÚJ “STOP SOROS” ELNEVEZÉSŰ TÖRVÉNY RÖVID ÉRTELMEZÉSE

ELZÁRÁSSAL BÜNTETHETŐ a helytelenül elnevezett “Bevándorlás szabályozó” törvény alapján a “jogellenes bevándorlásban részvétel”. Törvénytelenséget követ el az, aki segítséget nyújt a határon olyan ismeretlen határátlépőnek, aki saját országában, vagy az útvonalában érintett országokban nem volt üldöztetve. Ez nem különösebben jelentős újítás, lévén hogy a Genfi Egyezmény is lényegében hasonló módon rendelkezik, csak ez a dokumentum nem tulajdonítja a jelenséget nevesített pénzügyi spekulánsoknak, csak egyszerűen kijelenti: menekült határátlépő az, akit a túloldalon üldöznek, és aki köteles esetét haladéktalanul igazolni.

De vajon milyen fejlemények származnak az EMBERCSEMPÉSZET törvényi finomításából? Látnunk kell, hogy ezentúl MINDEN segítő törvénytelenséget követ el aki a zöldhatáron felénk közlekedőknek segít, mert Szerbiában természetszerűleg nem lehetnek üldöztetésnek kitéve, és aligha igazolhatják a határ túloldalán a nevezett személyek veszélyeztetését. Tehát ezentúl minden önkéntes embercsempész “lekapcsolható” – bár megjegyzendő, hogy a jogtalan határátlépést segítő embercsempészet nem valami újszerű bűncselekmény… Ha pedig nem újszerű, akkor inkább talán a törvény HÍRÉRTÉKE adja a jelentőségét.

Elhibázott lépés a nyugdíjkorhatár emelés

“7 évvel kellene emelni a nyugdíjkorhatárt, ha így csökken a munkaerő” – olvashatjuk több lap internetes oldalán.

SZÁMÍTÁSOK:
A számítások alapját az adja, hogy a ‘keresőket’ és ‘ellátottakat’ arányba rakjuk, és számszerűen arra jutunk, hogy 1980-ban 20 nyugdíjas jutott 100 aktív korúra, viszont napjainkra lassan 50 ellátott jut. Ennek a gyakorlati hatása az lesz, hogy a nyugdíjaskori életszínvonalnak csökkenni kell – ha a problémát más módon nem orvosoljuk. Természetesen a korhatár kitolása a mainstream szerint az egyetlen megoldás, csakhogy ez emberiességi, és “biztosítási” aggályokat is felvet. Egyrészt méltányos lenne-e ha az átlag egész életében fizetett, és fél-egy évet töltene nyugdíjban, másrészt miféle “biztosítási” konstrukció az, ami semmiféle garanciát nem tartalmaz, és ami korlátlanul módosul a kedvezményezett hátrányára?

SÖTÉT ÁRNYAK A HÁTTÉRBEN…
Ez a téma valami, hatalmas, háttérben megbúvó sötét jelenség körvonalait mutatja meg, amiben számtalan elbeszélhetetlen folyamat is megmutatkozik. Nem vetődnek fel a kapitalizmus ősi kérdései: a gépesítés miért nem számolta fel a szegénységet, és egyben miért nem juttatja megélhetéshez a nyugdíjasokat is? A technológia révén elképesztően nőtt a gazdasági kibocsátás, mégis az aktív korúak többségének dolgozni kell, és ha X idő múlva kétszeresére nő a kibocsátás, az nem vonja maga után, hogy a népesség fele kell dolgozzon. Egy közgazdász persze ilyesfajta okfejtés kapcsán a fejét fogná, és populizmust kiáltana, csakhogy a humanitárius érveket nem dobhatjuk sutba ilyen alapokon.

MÉG FELVETHETŐ LENNE…
Vannak olyan szempontok, is, melyek még talán felvethetőek lennének. Ha például egy munkavállalót idősen dolgoztatunk, akkor a fiataloknak csak újonnan teremtett állás juthat. A tőke megteremti azt az állást? Vagy: milyen feltétellel teremtené meg? Ha nem a korhatárt nyújtjuk ki, akkor megoldás lehet-e, ha a termelékenységet/versenyképességet növeljük? Miért nem vetődik fel az a megoldás, hogy ha kevesebb dolgozó kell finanszírozza befizetéseivel a bővülő számú időseket, akkor nekik sokkal magasabb hozzáadott értéket kellene előállítaniuk? Hogy növelhető a jelenlegi munkavállalók hozzáadott értéke? Milyen színvonalú versenyképességgel (alkalmassággal) kell rendelkezni egy bevándorlónak, hogy segítsen ENNEK a problémának az enyhítésében? Ha nincs alacsony hozzáadott értékű új állás tömeg, akkor miért is lenne jó a bevándoroltatás? Ha a gyerekvállalást finanszírozandó társadalmi beruházásnak tekintjük, az megoldhatja-e a problémát?

ELVI KÉRDÉSEK
A legkínosabb az elosztási kérdések taglalása. Ha az össztársadalmi kibocsátás nő, és a középosztály Európában stagnál, és lecsúszik, akkor hová “párolog” el a növekvő kibocsátás? Nem nálunk fog felvetődni az ugar-ként emlegetett politikai közéletben, inkább pl. a németeknél, és a franciáknál: ha nő a GDP, de nem élünk jobban, sőt mindig kicsit rosszabb, majd még rosszabb, akkor mi szükségünk kapitalizmusra? Ha az elosztás nem hogy rossz, de egyenesen nem is működik, akkor nem kellene a megjavításával foglalkozni? És nem “ragtapaszként” a nyugdíjasokat halálukig dolgoztatni?

AZ A GYANÚS, AMI NEM GYANÚS

Az új Fideszes spiclitörvény margójára:
Az újonnan hatályosuló “előkészítő eljárási” törvény igazi nonszensz. A törvényhozót talán a TANÚ című film inspirálta, amiben Virág elvtárs mondotta volt: “Az a gyanús, ami nem gyanús”, mert szinte ezt láthatjuk bele az új törvénybe. A törvény veleje az, hogy: ha nincs megalapozott gyanú, de a gyanú NEM KIZÁRHATÓ, tehát fennállhatna a gyanú, akkor meg lehet indítani a NYOMOZÁST. Nem kell és nem is szabad ezt kozmetikázni, ez leginkább egy ártatlanokra is kiterjeszthető spiclitörvény, lévén hogy az ártatlanok nem gyanúsak. Bírói engedéllyel törvényes bűnfelderítő eljárásba lehetett vonni azt aki gyanús, de most már azt is, aki “még” nem gyanús. Mindemellett nem fogalmazható meg olyan kritérium, amiben a “nem lehet gyanús” biztonsággal megállapítható, ennélfogva lényegében bárki a nyomozóhatóság látókörébe kerülhet. Persze lehetnek ritka kivételek, akik azért nem vonhatják magukra a gyanú árnyékát mondjuk a kapcsolataik révén, mert kómában fekszenek, zárt osztályon vannak, esetleg remeteként gödörben laknak, és esővizet isznak, – csak ők a társadalom elhanyagolható hányadát képviselik.

Az “előkészítő eljárási” törvény keretében zajló “felderítés” inkább talán arra szolgál, hogy a hatóság FELFEDEZZEN egy “bármilyen” bűncselekményt, amit “valamilyen” módon elkövettek, és amit a figyelem középpontjába került személlyel kapcsolatban esetlegesen ki lehet mutatni. Ez pedig sajnos jelenlegi jogfelfogásunkkal ütközik, mert a jogrendszer inkább konkrét alanyok jogvédelmét jelenti, konkrét bűnesetek felderítését, esetleg a szintén konkrét bűn megelőzését kellene szolgálja. Nem ártatlanok titkos teljes átvilágítását.