Nem egyszerű rablás, mint általában az adó, hanem a helyi fogyasztók ÉS a külföldi nagyvállalatok együttes kirablása. Ki lesznek rabolva a helyi vásárlók, akik megnövekedett áron és magasabb áfával kénytelenek vásárolni, és ki lesznek rabolva a külföldi tőkések, akik árleszállításra, fejlesztésre kényszerülhetnek. Le kell szögezni: ha az import termékek ára nő, akkor a helyi jólét szinten tartásához növelni kellene a béreket, de ilyesmivel a politikusok sosem “vacakolnak”.
De mégis mennyiben más ez a jelenlegi csatározás az USA és az EU között, mint hajdanában a vámháború lehetett? Régen a vám a helyi költségvetésbe folyt be, és vissza lehetett kompenzálni bizonyos területeken, pl. akár növelni lehetett a minimálbért, javítani a szociális ellátást, fejleszteni az ipart. Ez a jelenlegi vám viszont az EU KASSZÁJÁBA folyik be, tehát mintegy harmadik tényező a haszonélvező. Ki van rabolva a nemzetállami fogyasztó a megnőtt ár miatt, ki van rabolva a “külföldi” előállító tőkés, mert “részben” osztozik az eu-s technokráciával az eladási árban, és a vámbevétel az UNIÓ költségvetését emeli. Kissé nyersen összegezve az eljárást nevezhetnénk akár az UNIÓ-s technokrácia önsegélyezésének is. Így legalábbis nem kell a nemzetállamoknál kuncsorogni a finanszírozás növelése érdekében, hiszen ezt megoldhatják a vámmal akár saját maguk is.
